2017. december 31., vasárnap

B.u.é.k ~ 2018 ~



Üdv Hölgyek!

Elérjeztünk ez év utlsó napjához így egy kis összesítőt hoztam nektek, mint tavaly :)

Eventekből bőven nem volt hiány, főleg régiekből. 2014 és 2015-ös eventeket kaptunk vissza, azoknak akik eddig nem tudták teljesíteni, vagy esetleg még akkor nem játszottak még akkor.

Természetesen ebben az évben is volt Hónap szépe verseny szinte minden hónapban. Oktober kivételével 11 alkalommal neveztük ki a Hónap szépjeit.



A nyertesekke prmóztuk az eventett, most sincs másként :P

2017-es évet 3X3 -as táblval kezdtün, méghozzá Újévi keretben.


Star Wars és a Szépség és a Szörnyeteg eventjei varázsoltak el a legjobb helyekre miközben nem csak a Mi hölgyein, de ugyan úgy a kisálatok és a Vőlegényenek tudtunk ruhákat nyerni.

Ebben az évben is volt Fashion hónap, mint minden évben. New York, Milánó Párizs és London. 

Butikok is voltak nagy számban (tavasz, nyári, őszi és téli) ami nem csak neküni, de a Vőlegényeknek is jutott bőven. 

Teleportok is volt, bár szerintem kevesebb, főleg úgy, hogy a játékosok nagy része szó szerint IMÁDJA :D És erről szavaztunk is a játék facebook oldalán, szóval bizonyíték is rá!. (nyáron ősszel és télen volt teleport)

  



Lassan közeledve az ősz fele már érezttük a Halloween szelét, meglátogattuk a szupergősöket és párbajoztunk velük,hogy miénk legyen a a szettjeik. Hivatalosan is jöhet a Halloween. 


Karácsony előtt pedig nem csak a boltokban, de nálunk is megvolt a fekete péntek. Egy csodás szett valamint temérdek akció várt minket. 

Eközben az évben VIP ajándékokat kaptunk minden hónapban, továbbá újratervezés volt a fejlődésben is. A blogunk megtalálható az összes eddigi Hölgy partyjának linkjei,plusz eljegyzési party segítésében is megalakítottuk a party sarkot. Várunk mindenkit akinek egy kis segítség is jól jön. Ránk számíthat :D



És az utsó, ami a főképp is a mai bejegyzésnek. :)

Összesen 144 Hölgy vett részt a közös képen ebben az évben. Szeretném mindenkinek megköszönni, aki részt vett benn. Ezúttal is szeretnék Minden résztvevőnek Boldog Új Évet Kivánni és sikerekben gazdag új évet kívánni. Íme mind a 144 Hölgy klön külön képen is :)

BUÉK 2018

VG&B